Nagyvárosi szitakötők

A Dunán július elejére szép kényelmesen leapadt az a többméternyi vízfelesleg, ami a szitakötők gyűjtése szempontjából kimondottan előnytelen. Végre elkezdődhetett a munka…

Szitakötők nyomában a csepeli gyűjtőhelyen.

Nagyvárosi szitakötők: folyami szitakötők a Duna budapesti szakaszán

Előzmények: A folyami szitakötők családjának (Odonata: Gomphidae) négy képviselője (Gomphus flavipes, G. vulgatissimus, Onychogomphus forcipatus, Ophiogomphus cecilia) fordul elő hazánkban (bővebben a folyami szitakötőkről). Természetvédelmi jelentőségük nagy, hiszen mind a négy faj védett, emellett a G. flavipes és az O. cecilia az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelvének fajlistáján is szerepel.

A Duna Budapest fölötti szakaszán korábban már vizsgáltuk a folyami szitakötőket. Nagy meglepetésünkre ott a négy hazai faj együtt megtalálható, ráadásul közülük az egyik Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj, a G. flavipes kimondottan tömeges előfordulású. Ugyanakkor a Dunának ezen a szakaszán a különféle vízi járművek (pl. motorcsónak, kirándulóhajó, uszály, stb.) keltette gyakori hullámverés komoly sérüléseket és deformációkat, sőt, olykor közvetlen fulladásos halált okoz az éppen vedlő szitakötőknél.

A vizsgálat célktűzései: Korábbi vizsgálatunk eredményeiből több kérdés is adódott. Élnek-e folyami szitakötők a közeli budapesti Duna-szakaszon, ahol a szitakötők szempontjából számos kedvezőtlen hatás (pl. vízszennyezés, a medret és a parti sávot érintő beavatkozások, hajóforgalom, egyéb urbanizációs hatások) érvényesül? Ha igen, akkor a városi környezet hogyan befolyásolja a folyamiszitakötő-együttes összetételét? Milyen mértékű az emberi tényezőknek (antropogén eredetű) tulajdonítható mortalitás a kirepülés során?

A vizsgálat módszere: Vizsgálatom a lárvák utolsó vedlése után hátrahagyott lárvabőrök, az ún. exuviumok mennyiségi gyűjtésén alapult (vagyis adott hosszúságú partszakaszon az összes exuvium gyakori és rendszeres összegyűjtése), ami a fajok kimutatásán túl lehetővé teszi a populációméret becslését is. Ehhez összesen négy különböző típusú partszakaszt jelöltem ki a budapesti Duna-szakaszon: (1) Csepel (természetközeli, homokos-sóderes); (2) Margit híd (kőszórásos és kiépített, homokos); (3) Római part (természetközeli, sóderes-homokos); (4) Erzsébet híd (kőszórásos és kiépített, sóderes-homokos).

A kirepüléskori halálozás felméréséhez egy adott partszakaszon igyekeztem minden egyes kirepülő egyedet mindaddig megfigyelni, amíg az állat első röptére sor nem került vagy el nem pusztult. Így megállapíthattam a kirepülés sikerességét, avagy sikertelenségét. Ennek érdekében kora reggeltől késő délutánig (ebben az időszakban repül ki a folyami szitakötők többsége) folyamatosan kerestem az éppen vedlő szitakötőket, amit így egy helyen négynaponta tudtam megismételni.

1. gyűjtőnap: Csepel

Csak hogy egyértelmű legyen, hol járunk. :)

A csepeli partszakasz természetközelinek tekinthető, bár cseppet sem hangulatos, néhol pedig kifejezetten bűzös (hiába na, ez a szakasz mégiscsak a város alatt van…). A homokos part növényekben viszonylag szegényes, ellenben horgászokkal sűrűn benőtt. Mivel a folyami szitakötők híresen gyors kirepülők (meleg időben a lárva partra mászásától az imágó felröppenéséig a teljes procedúra akár fél óra alatt lebonyolódik), ahhoz, hogy minél több vedlő egyedet találjunk, lényegében egész napos, folyamatos oda-vissza keresgélés ajánlott, miközben a talajt és a növényzetet alaposan átvizsgáljuk. Ez a hosszútávú matatás és motoszkálás – látszólag céltalan és értelmetlen sétálgatás – a legtöbb esetben igencsak szembeötlő viselkedés, ezen a helyen viszont meglepően elnéző volt a fogadtatás. Sőt, még konkurencia is adódott, bár náluk a guberálás tárgya főként a vas különböző megjelenési formái és a sörösdobozok voltak. Előzetes várakozásaimhoz képest meglepően sok szitakötő is akadt (150 méteren 25 exuvium, ebből 8 épp vedlő állat). Ezek viszont a mortalitás vizsgálatához kicsit sem járultak hozzá, mivel mind nagyon ügyesen, sérülés- és halálozásmentesen imágóvá vedlettek.

A vízből a levegőbe (sárgás szitakötő – Gomphus flavipes)